A műről

Jézus történetével először hat éves korom körül találkoztam az iskolában. Emlékszem a hittantanárnőnkre, egy idősebb, nagyon elegáns és bölcs asszonyra, aki legalább öt nyelven beszélt és gyakran mesélt nekünk idegen nyelvű könyvekből, amiknek történeteit nem csak lefordította, hanem könnyen érthetővé is tette számunkra. A legkülönbözőbb történeteket és meséket kötötte össze Jézus tanításaival és tetteivel. Egyszer, egy iskolai rendezvényen J. S. Bach C-moll prelűdjét (BWV 999) adtam elő. Nagyon izgultam, mert ez volt az első nyilvános szereplésem, és az egész iskola jelen volt. A tanárnőt megérinthette a szerény előadásom, mert azt mondta, hogy úgy játszottam a zongorán, ahogyan Jézus a vízen járt. És mesélt nekem Bachról; arról, hogy J. S. Bach volt a zenetörténet legnagyobb szerzője és az az ember, aki legközelebb állt Istenhez és Jézushoz. Megértettem, hogy egész kultúránk Jézus Krisztus létezésén alapul: a zene, az irodalom, a képzőművészetek; minden vele áll kapcsolatban.

Később J. S. Bach lett a kedvenc zeneszerzőm. Ahogyan feltartóztathatatlanul áradnak a polifon szólamok a műveiben, az a természet kifogyhatatlan energiáira emlékeztet, magára az életre. Mint ahogyan falevelek nőnek és elszáradnak, és ismét nőnek és ismét elszáradnak, mintha egy végtelenített és felgyorsított videó felvételen látnánk az egészet. Zenéje az élet örökös körforgását idézi, amit egy ellenállhatatlan erő irányít: a teremtő erő. Ezt az elemi mozgató erőt szeretném kifejezni zenémmel. Nem célom utánozni Bachot, hanem követni akarom a világ működésének azon törvényszerűségeit, melyeket ő követett, és hagyományos módon, de mai zenei nyelven történetet mesélni.

Harminc évvel az első szereplés után, 2020 nyarán templomokban adtam szólózongora koncerteket. Szatmárban, Északkelet-Magyarországon hat középkori templomban léptem fel, melyekben az egyedülálló hangulat, az akusztika, és a csodálatos építészet megihlettek. Sok új dallam született meg bennem, és mint ahogy sok más zeneszerző tette a múltban, én is elhatároztam, hogy a saját zenei kifejezőeszközeimmel mesélem el Jézus történetét, kiemelve azokat a mozzanatokat, amelyeket a legfontosabbnak találok. Kiválasztottam Jézus életének 12 állomását és megzenésítettem azokat szóló zongorára. A 12-es szám egyaránt utal Izrael 12 törzsére és Jézus 12 tanítványára. A 12 tanítvány számomra Jézus filozófiájának és tanításainak terjesztését szimbolizálják.

Az első és második tétel egy egység: a “Várakozás a Messiásra” bevezeti a hallgatót az események történeti környezetébe. Megjelenik képzeletünkben az ősi közel-keleti táj, és egyfajta izgalmas és örömteli várakozás hangulata.
A “Jézus születése” hasonló érzéseket kelt. A dallam lényeges eleme az ismétlődő csillag motívum, amivel maga a tétel elkezdődik. Elképzelhetjük a ragyogó tiszta éjszakai égboltot, és a csillagok között lelki szemeinkkel megláthatunk egy különösen fényes csillagot, ami megmutatja az utat a betlehemi istállóig.

A harmadik tétel “Jézus megkeresztelkedése”, amikor Isten ezt mondja: “Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté 3:17) Rövid, variációs dallam négyszeri egymás utánisága szimbolizálja, ahogy a galamb Jézus vállára száll. Ez a Szentlélek motívuma. Egy új kezdeté, amit számomra a Jordán vize, a víz tisztasága érzékeltet, amelynek játékosságát, magával ragadó sodrását zeneileg is próbáltam visszaadni.

A “Jézus megkísértése” című negyedik tétel kezdő, melankolikus dallama Jézus magányát érzékelteti, ami őt egész életében, a kereszthaláláig végigkísérte. Ezt követően a Sátán megjelenését és háromszori megkísértését három durva hangvételű, disszonáns kisszekundokban és tritonuszokban gazdag zenei blokk jeleníti meg. A Sátán hiába próbálkozik, Jézus ellenáll, és ezt mondja: “Távozz tőlem Sátán!”. Ezt követően a tételben visszatér a magány motívuma, majd végül háromszor hallhatjuk a harmadik tételben megismert Szentlélek motívumát. A hármas szám a Szentháromságot szimbolizálja.

Az ötödik tétel, “A hegyi beszéd” a jézusi tanítások lényegét jeleníti meg. Sokoldalú zenei kifejezőeszközökkel, változatos dinamikával, éles tempóváltásokkal próbáltam kifejezni Jézus legfontosabb, néha nagyon érzelmes, néha nagyon világosan fogalmazó kinyilatkozását. A Beszéd legfontosabb és a legnagyobb újdonságot tartalmazó része a következő számomra: “Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6:4-15)

Jézus létezésének metafizikai természete mutatkozik meg a hatodik “Jézus színeváltozása” című tételben. Erőteljes, tremolókkal dúsított dallam és nagy dinamikai különbségek jelenítik meg Jézus természetfeletti erejét, színeváltozása csodáját.

A mű aranymetszésében a hetedik tétel található: “Bevonulás Jeruzsálembe”. Férfiak, nők, gyerekek sietnek Jézust üdvözölni. Az örömteli zenébe olykor disszonáns és tétovaságot sugalló részletek kerülnek, ambivalens érzéseket keltve, mintha az örömteli hangulatban lenne már egy kis fenyegetettség érzés, mintegy előrevetítve a Jézusra leselkedő veszélyt.

“Az utolsó vacsora” című tételt Leonardo da Vinci freskója ihlette. A csodálatos mestermű világosságot áraszt magából, egyszerre nyugodt és feszültséggel teli, és Jézus kinyilatkoztatásának átható ereje sugárzik belőle. A jelenet végtelen komolyságát és felfoghatatlan jelentőségét szerettem volna megjeleníteni zenémmel.

“A Gecsemáné kertjében” című kilencedik tételben háromszor ismétlődő tritonusz az ördög hangköze. A hármas szám Jézus háromszori megtagadására utal, ahogy Jézus előre megmondta Péternek: “Bizony mondom néked, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.” (Máté 26:34)
A tétel végén, mielőtt visszatérne a kezdő rész, egy közbülső dallam jeleníti meg Jézus imáját. A darab Jézus és a tanítványok zaklatott lelkiállapotát tükrözi, érzékelteti az emberi gyengeségeket és az árulás sátáni bűnét.

A tizedik tétel “Jézus halála”. A 10-es szám emlékeztet minket a Tízparancsolatra, egyben utal az emberi felelősségre.
Ez a rész az emberi létezés szolipszisztikus “egyedüli önmagamság” mibenlétét jeleníti meg, drámai formában. A történet minden szereplőjével azonosulhatunk: Pilátussal, Péterrel, Júdással; és a keresztre feszített Jézussal.
Miközben éles, fájdalmas hangokat szólaltatok meg az előadás során, akkor Jézus fájdalmára és szenvedésére gondolok, és mások szenvedéseire is, akikért ő feláldozta magát, önmagára véve az egész emberiség szenvedését. A tétel végén egy négy akkordos menet az ősi arámi szótagokat idézi: “Eli Eli Lama Sabachthani?” (“Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Máté 27:46)
A utolsó hang a szubkontra, ami a legmélyebb hang a zongorán, a halált jelenti: “Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lukács 23:46)

Ahogyan a hatodik tételben, úgy a tizenegyedik “Jézus feltámadása” című tételben is a csodálatos természetfeletti erő jelenik meg, ahogyan Jézus legyőzi a halált. Az accelerando-, crescendo és decrescendo futamok vetítik elénk az Úr angyalát, aki leszáll a mennyből és elgördíti a nagy követ Jézus sírjának bejáratából. Nem sokkal a tétel vége előtt egy középső szólam a feltámadás csodáját fejezi ki.

A tizenkettedik “Jézus mennybemenetele” című tétel örömteli és fényes hangzása az első két tétel hangulatát idézi. Mindhármat Desz-dúrban írtam. Az ég és föld közötti kapcsolatot szimbolizálják, azt a kapcsolatot amely a földön élő ember és a spirituális világ között van. Az utolsó tétel hangulatában elrugaszkodik a földi élettől, és egy új kezdetet, egy újjászületést jelenít meg: Jézus halál feletti diadalmát.
Mielőtt Jézus a mennybe emelkedett, tanítványainak ezt parancsolta: “”Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” (Máté 28:19-20) Ez a mondat vezetett engem szerzői munkámban, valamint az a késztetésem, hogy előadó művészetem kultúránk legfontosabb történetét szolgálja.

Benda Gábor