Kapcsolat:
Benda Gábor
+36 30 487 8206
bendag@email.com

Tisztelt Látogató!
Az oldal célja, hogy áttekintést nyújtsak éppen aktuális projektjeimről és elkövetkezendő koncertjeimről. Tájékoztatást szeretnék nyújtani azok számára, akik ellátogatnának fellépéseimre, illetve akik koncertet szeretnének szervezni. Jelenleg a következő formációkban lépek fel:

1. Jézus története
12 tételes szóló zongora mű, amely Jézus életének 12 állomását mutatja be. A művet magam komponáltam, és szöveges evangéliumi narráció kíséretében adom elő, elsősorban templomokban. A koncertsorozat első állomása a budapesti Hermina-kápolnában volt a Jeruzsálemi Szent-Sír Lovagrend szervezésében. A zenei anyagból CD készült, melyet elküldtem Ferenc pápának, aki megáldotta munkásságomat.
A koncert időtartama 50 perc.

2. Szóló előadások
Saját szerzeményeimből és más szerzők műveinek feldolgozásaiból álló önálló zenei estek.

3. Rövid fellépések kiállításokon, egyéb rendezvényeken
Művészeti események kapcsán vállalok rövid szerepléseket.

4. Benda Gábor-Horváth Plútó József duó
Sok éve játszom Plútóval, akit az egyik legjobb basszusgitárosnak tartok, és a legintuitívebb zenésznek, akivel valaha találkoztam.

5. Benda Gábor trió
A már említett Plútóval és Bordás József dobossal kiegészülve játszom ebben a formációban.